Hírek Karavándor magazin 2003. Tél

A szabadság - ünnep is!

Karavándor Magazin 2003 Tél Mint minden reggel, aznap is megszokott mozdulattal húztam szét a függönyt. Szinte elvakított a ragyogó fény. A frissen leesett hó látványa meseszerű képet festett elém. Méltán lehetne a világ egyik csodája - gondoltam magamban. Jókedvre derültem, ami reggel egyébként nem az erősségem, és talán még hosszú percekig álmélkodom, ha nem nyílik a szobaajtó. Két, örömtől szikrázó szempár villant meg az ajtóban. - Apa! Gyere, esett a hó! Nézd, milyen nagy! Építsünk hóembert!
Első reakcióm – amelyet legbelső énem diktál - magamra kapkodni a ruháimat és irány az udvar. Belevetni magam a hóba, érezni a kellemesen hideg, friss pelyheket és… - de álljjjj! Ma munkanap van! Szinte letaglóz a felismerés: hiszen én már felnőttem, és mennem kell dolgozni.
Savanyú képem látványa „hangulatot” teremt: Látom a széles mosolyokat lehervadni, a szemekben az öröm szikráját felváltja a komorság. Elég, ha az én napom rontom el - gondoltam - és vigasztaló szavakkal fordulok a két várakozó, még reménnyel teli gyermekhez. Ma siet haza az apa, és építünk egy szuper hóembert!
Ezzel szemben magamban már tudom a szomorú igazságot. Ma is este érek haza. Elszalad az idő, és újra eljön a lefekvés ideje. A hó addigra talán el is olvad… Vagy lehet, hogy még nem elég képlékeny? Ez biztosan csak egyszerű „porhó”! Akkor nem is tapad össze és… Rájövök, hogy csupán önmagamat vigasztalom. A gyerekek már a másik szobában új játék után néznek. Vajon elhitték, amit ígértem?

Fantasztikus érzés a téli, havas úton autózni. A táj szépsége nem adható vissza szavakkal. Az autóvezetés élvezetes kihívás. Bekapcsolom a rádiót. - …úton baleset miatt… súlyos sérülésekkel szállították… - Másik adóra kapcsolok. - …a felmerült korrupciós botrány súlyosbítja a…. A következő adón megpróbálnak nevettetni. Félresikerült csattanók egy reggeli show műsorban. Artikuláltan, erőltetett hahoták, imitált jókedv. Tovább hangolok. Reklám. Na ne! Komolyzenét sugárzó adóra váltok. Végre valami érték. Háborgó lelkem lenyugszik, és elgondolkodom, miért kell általában a rosszról közvetíteni? Miért kell erőltetni a jókedvet? Agresszió, tragédia, az elcsépelt poénok - ez lenne szükséges a mindennapokhoz? Az a két sugárzó szempár jut az eszembe. Mit sem tudnak ők még erről! Milyen jó is nekik! Suhan a táj. Suhannak a gondolatok is.

De mit látok? Lehet, hogy még alszom!? Egy terepjáró jön mellettem a másik sávban. Hólánc és vontatmány. A lakókocsin is hólánc. Az autóban férfi és nő, no meg a hátsó ülésen egy kisgyermek. Mosolyogva nézik a tájat az ablakon át. Mindenki jókedvű.
Lehetséges ez? Hogyan volt képes ez az ember otthagyni az irodáját, a munkáját, a nehézségeket és elmenni kirándulni a családdal? Elhatározta magát, döbbent rá a felismerés. Lehet, hogy ő is úgy ébredt reggel, mint én? Meglátta a ragyogó szemeket? Elképesztő! Volt bátorsága igent mondani! Szabaddá tette magát! Azt hiszem, az elmúlt években átértékelődött bennem a szabadságról alkotott fogalom. Mert hát itt a példa. A döntés a mi kezünkben van…

Aznap mi építettük a legszebb hóembert. Még világosban elkészült, a hó tapadt, és… hatalmas volt. Túlnőtt mindenen. Túlnőtt a problémákon, a munkán, az ízetlen műsorokon és magammal együtt rajtam.
A szabadság valós, csak választanunk kell! …főleg Karácsony idején nem szabad ezt elfelejtenünk!

Kellemes Ünnepeket Mindnyájuknak!

Gerlich Zsolt

Tartalom: