Hírek Karavándor magazin 2001. Ősz

Köszöntő

Két lány és egy fiú sétálnak az egyik pláza emeleti zsibongójában, amelyet körülöleltek a legkülönbözőbb nációjú villámgyors éttermek pénztárgépes pultjai. A magas cipőtalp, a mindenes hátizsák és a bő szabású ruha egyértelműen jelezték a kis társaság együvé tartozását. Még együttesen sem éltek negyven évet, legfeljebb harmincötöt. Gyerekes felkacagásaik keveredtek a felnőttes komolysággal előadott érvelések heves gesztusaival, amelyek viszont a klipeken rappelő sztárok mozdulataira emlékeztettek. Bizonytalanság érződött rajtuk, miközben gusztálták az üveglapok mögé rejtett étkeket és lopva lesték az azok mellett díszelgő árcédulákat. Az asztalok körül jóval idősebbek vidáman cseverészve fogyasztották vacsorájukat, egy-két helyen pedig munkából hazasietők áldozták pergő idejüket a kalóriabombák hatástalanítására. A kis csapat sóváran őgyelgett a pultok körül, néha közelebb merészkedve, majd messze elriadva a kívánatos tálaktól. A fiú elérkezettnek látta az időt, hogy végre megoldja az egyre elhatalmasodó problémát és egy határozott mozdulattal ledobta táskáját a legközelebbi székre, majd hanyag mozdulattal maga is odatelepedett. "Á, nem éri meg"!" szólt a lányokhoz, miközben némi aggodalommal futott át rajta, vajon a többiek követik-e a példáját. A lányok mintha csak erre vártak volna, elfoglalták a fennmaradt két helyet. Előkerültek a papírszalvétákba csomagolt, még a reggeli iskolába indulás előtt otthon elkészített szendvicsek, hogy aztán ki-ki étvágya és jó szíve szerint begyűjtsön a többiektől még egy-két jó falatot vagy megkínálja társait a sajátjából. Ezután már semmi sem különböztette meg őket többé a szomszédok asztaloknál étkezőktől, legfeljebb előttük papírteríték helyettesítette a nagy piros műanyag tálcákat. Számukra bizonyára ezek a pillanatok lesznek a sosem felejthető ifjúság legkedvesebb emlékképei.

Így kúszik be a divat az életmódba, amely alakítja kultúránkat, hogy aztán az meghatározza mindennapjainkat. Kinek-kinek bánatára vagy örömére, de folyamatosan változva és mégis egyfajta állandóságot biztosítva.
A kempinges társadalom önzetlensége, szabadsága, összetartó ereje fejlődhet tovább a családok legifjabb tagjaiban, akik ott élhetik át először, amikor a nagyok társadalma kicsit elszabadul az elgépiesedett világtól. Valódi emberi kapcsolatokat láthatnak vitákkal és tréfákkal, hogy majd évekkel később a technokrata hétköznapokban hús-vér emberek tudjanak maradni.

Czimmermann Tibor
felelős szerkesztő

Tartalom